2013.07.04.

egyszer volt egy idős bácsi a kulcsi buszon.
eléggé leharcolt volt,
gondolom szétitta az agyát életében,
lerítt róla, hogy nyomorog.
de nem is ez a lényeg.
képzeld, hemzsegtek rajta a bolhák vagy mik...
mint az állatokban.
láttam ahogy a bőrén, arcán, nyakán, karján, hajában mászkálnak... 
és sokan. nagyon sokan. sőt, kurvára sokan!
finoman elhátráltam a közeléből, mintha leprás lenne,
de a többi embert nem zavarta, vagy észre sem vették...
ez mennyire emberi, nem?
azt sem értem, a sofőr hogy engedhette fel a buszra...(köjál)
de, oké, lágy szíve van, szarik rá... felengedte...
mivel a bácsi nem volt büdös,
az emberek simán nem néztek rá. átnéztek rajta... álltak a közelében,
néztek ki az ablakon, néztek üveges szemmel maguk elé... 
mert ha nem nézünk rá, nem kell még csak gondolni sem a csóri bácsi sanyarú életére,
nem kell vele szembesülni, nem kell elgondolkodni, hogy rendben van-e ez így...
jah. cserébe, gondolom szépen mindenki kapott a bolha hadseregből egy szakasznyit...
:)
nnnna. ezek az emberek épp úgy elmennek a földön fekvő leharcolt ember mellett,
mert biztos mata részeg és nem, nem cukorbetegség miatt esett össze, vagy epilpszia miatt...
vagy szélütés.... bármi miatt
hadd fulladjon bele a hányásába, a nyelvébe és feküdjön ott minden segítség nélkül...
mert mi civilizáltak vagyunk és nem látjuk meg a nekünk nem tetsző dolgokat,
csak ha épp hőbörögni van miatta kedvünk...

ugye te megállnál megkérdezni, megnézni, hogy segíthetnél-e?
ugye te hívnád a mentőt, ha úgy adódna?
ha nem, akkor is hazudd azt, hogy igen... :)
aztán majd élőben változtathatsz a vallomásodon,
mert akkor a témát ki lehet vesézni...
de most szükségem van arra a tudatra, hogy te egy lovag vagy...
meg hős 
az én hősöm...
akinek az ujjai nyomán zsarátnok izzik a bőröm alatt...
akinek csókjai nyomán borzongás fut végig a testemen...
és aki szeretni mer engem...

Megosztás a facebookon