2014.08.02.
a három csaj egyszerre vette be a művészetek völgyét.
üres volt az udvar, és próbáltunk valami udvar desinget kialakítani.
meleg volt, dög meleg, előtte esett sok eső, így minden nyirkos... mindenütt meztelen csigák.
első este mindenki elment bulizni, végig táncoltam... :)
meglepetésként kisfiam is befutott a koncert végére, visítoztam örömömbe. aztán lánykám, fanni és marci fiam nekiállt táncolni és megint az volt, mint mindig... körülöttük mindenki leáll, nézi őket, filmezik, fotózzák őket... mint valami celebeket... azok meg leszarták, mulattak tovább...
másnap meg izomlázam volt, mint állat... alig tudtam a sátorból kimászni... elszoktam én már a bulizástól...
elmondhatom, hogy napközben lótifuti üzemmódban dolgozgattam, este meg mulatoztam...
és a hazaérkezés már nem kulcsra történt, hanem rácalmásra, csaba szüleihez.
kedvesek, és próbálunk surlodás mentesen élni együtt...:)
és majd szeptember első hetében valószínűleg indulok németbe...
jaj, alig várom!
kisfiam,
dolgozik, tényleg dolgozik. és fel is kel minden reggel időben...
egészen büszke vagyok rá. :)
mondjuk valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy a tekeréstől annyira elfárad. hogy este korán kidől... így reggel képes korán, időben felkelni.
léánykám,
hétfőn felmondott. talált egy állást dunaújvárosban. hasonlót, mint amit eddig pesten dolgozott. ruhatervezés, hímzés... stb.
úgy néz ki, hogy le kell töltenie az egy hónap felmondási időt, de aztán már dújvban fog dolgozni.
jobb is, mert azt meséli, pokoli a kollégái közötti viszony és a főnökei is hülyék, káosz az egész... és ő ettől frusztrált...
nagynénim
megijedt attól, hogy elköltözöm... mondtam, ez nem tragédia, hanem kaland és szükségem van rá... erre megnyugodott és visszakérte a régi fényképeit... kiválogattam és adtam neki jó párat, de megeskettem, hogy nem fogja őket egy depis pillanatban kidobni, megsemmisíteni, mint anno a többit.
anyu.
ő is megijedt, hogy elmegyek...
mondtam, mi változik? amikor hazajövünk úgyis lemegyek hozzá, és ha baj van, eddig is fannit hívta.
és ennyiben maradtunk...
astor, a háromlábú eb.
végig vettük a gyerekeimmel az összes lehetőséget... végül elaltattuk.
13 éves, öreg, rigolyás, már az én kezemet is megkapja, ha fegyelmezem, anyuhoz nem lehet állandóra leadni, fanniékhoz sem a lakásba...
csaba szüleinél van már két öreg kutya akik nem viselik el...
magammal meg nem vihetem...
szóval házhoz hívtunk egy állatorvost... marci otthon volt...
előtte elvittük fanniékkal a dunára hogy lubickoljon, de már nem szereti kihozni a botot a vízből...
másnap marcival vártuk az állatorvost... szétesve...
aztán megérkezett, megkérte, hogy fektessük le, fogjuk le, míg megkapja a szurit... és akkor majd elalszik... így is lett. nem volt magánál... elaludt marci ölelte, sírt, én is...
aztán eltemettük a mogyoró bokor elé. iszonyúan rossz volt az egész. egész nap pityogtunk...
soha többet nem szeretnék ilyesmit átélni!
csaba.
nagyon hiányzik.
valószínű, hogy haza fog jönni egy hosszabb hétvégére, és akkor, ha el tudjuk intézni, összeházasodunk. de ebben semmi konkrét nincs.
ő nem fér net-hez, és a telefon meg drága.
tehát, nehezen tartjuk a kapcsolatot és több mint 50 napja nem láttam...
pokoli ez a várakozás... a távolság...
ennyi dióhéjban...
Megosztás a facebookon
Belépés Facebookkal
