barna tényleg volt itthon. nem ettük meg a szárított sáskát, cserébe meg jókat beszélgettünk... a reptérre vezető út maga volt a pokol, de a találkozás szívet simogatós fészek meleg, leírhatatlan érzés... stb.
kalandozott kicsit itthon, végig látogatta a rokonokat, unatkozott, álmodozott munka keresésről... de hát ez nem az a korszak, hogy bárki talál 3-4 hetes melót... ami sokat fizet... végül aztán tovább ment cseh országba, ott szerencsétlenkedtek majd egy hónapot... kirándultak, unatkoztak, gyűjtügettek, majd elindultak londonba, onnan leeds-be. és most ott próbálgatják a szerencséjüket... elvileg már munkájuk is van.
ezalatt köröttem meg felborult a világ.
eldöntöttem, ha most nem, sosem nem... felmondok. besokalltam a munkahelyen, csaba szintén a sajátján... így gondoltunk egy merészet, körberágtuk minden oldalról... és léptünk... én megpályáztam egy önkéntes cég elhagyós programot, ami 10 havi kp-t garantált... csaba meg szólt az öccsének, hogy aug-ban kiköltöznénk, szerezzen neki, nekünk melót.
ebből az lett, hogy ő egy hét múlva (most már több mint 50 napja) kiutazott németbe, beilsteinbe... én meg őrlődtem, küzdöttem a nemet mondó főnökeim és a cégvezető között... nem engednek el, senki sem tudja a melómat elvégezni... aztán kiderült, hogy mégis aláírták az általuk meghirdetett önkéntes pályázatomat... tehát akár azt is mondhatnám, nyerő pozicióból megyek világgá...
közben a melóhelyen mellőztek, nullának néztek, meg kiadtam a házat, meg elkezdtem dobozolni, meg rávettem a kölkeimet, hogy dobozoljanak...
miközben csaba németben lassan lelkibeteggé vált nélkülem, egyedül...
én meg 5 felnőtt ember életét próbáltam dobozokba szorítani...
elvesztem a feladatban. végül, mindenki segítsége kellett hozzá.
aztán 10 napja, az utolsó dobozokkal átköltöztem csaba szüleihez, átadtam a házat a lakóknak, és elindultam kapolcsra...
elhatározva, én egy percet sem fogok többet ennek a cégnek dolgozni.
mióta nem dolgozom, semmi fulladás, semmi lelki baj, semmi gyomorgörcs...
aztán hétfőtől mégis visszamegyek... aug 28-dikán kezdem a leszámolást. az 2 nap, majd a harmadikon utalják a zsét, és onnantól indul a végjátszma.
adósság rendezés, csomagolás, utazás bele az ismeretlenbe... teljesen a csabára és az általa biztosított "otthonba" költözés...
az életbe még soha nem léptem bele semmilyen szakadékba...
lelkiismeretfurdalásom van a kölkeim felé, hogy a fészket robbantom, az anyai meleget elköltöztetem, és nekik nem lesz már semmilyen biztos pont, ahova bármikor hazajöhetnek, akire bármikor számíthatnak...
anyut is magára hagyva, jobban mondva a srácokra... lépek...
önző vagyok?
ja
férjhez megyek.
ha nem augusztusban, akkor decemberben.
amikor csaba és én is egyszerre leszünk itthon...
mert a bürokrácia nem enged a paragrafusokból...
de ez egy újabb történet, amit el sem határoztunk, vagy mégis, de kicsúszik a kezünkből...
ja, a háromlábút el kellett altatni, de ez is egy szívfacsaró történet...
marcival ketten sokkolódtunk... és sírtunk...
mennyi élet megy szét/tönkre, ha te robbantod a világodat...
csupa fájdalom, aggodalom, felelősség... és néha kurva szar érzés.
itt kotlok csaba szüleinél, és az anyuja beszél és beszél, meg kombinál... és próbálok egyben maradni, meg csiszolódni...
miközben menekülési lehetőség sincs...
bár menekülési vágy sem...
egyszerűen sodródsz a magad történetében és alig irányítasz...
vársz és vársz és vársz...
terveket szőni sem tudsz, miről is...
nézel bele az ismeretlenbe...
és bizakodsz, hogy minden menni fog gördülékenyen...
Belépés Facebookkal
