2013.05.10

tegnap tanmese lett belőlem.
álltam a pékség előtt, és egy kicsi gyerek azt kérdezte az apukájától:
-apa, mi baja van a néni lábának?
-megcsípte egy szúnyog és elvakarta - jött a válasz egyből.
:)
hát így születnek az urban mesék...

tegnap délután üres a ház. Látom, hogy járt ott, de elment. Elgyalok a boltba. Vásárolok, hazafelé induláskor elém toppan. Nézem őt és nem tudom, mi a ránk vonatkozó etikett. Megcsókoljam, hozzá simuljak, vagy csak beszélgessek? Nézek a szemébe, mosolygok. Később persze kiderül, ő sincs tisztában azzal, hogyan is legyen a mi világunkon túli viselkedés…  hah. Ez megnyugtat. Bablevest főzök. Beszélgetünk, csókolózunk. Azt mondja, ez az én hatásom, hogy örökké beszélgetünk. Kicsit megrágjuk állandó csontunkat is, miszerint ijesztő, hökkenet a kapcsolat, amiben sodródunk az árral.

Délelőtt felhív, pedig nem akar. Én vagyok a soros, jön ki a szavaiból. Nem tudja, nem tudhatja, az elvárásoknak nem tudok, sosem tudtam megfelelni. Kezemben a mobil, forgatom, és mégis képtelen vagyok megejteni a várt hívást.

Nem vagyok normális…

Megosztás a facebookon