2013.02.19

olyan furát álmodtam hajnalban.
egy egyik oldalon üvegfalú teremben-rendelőben? álltam.
volt mellettem egy másik nő, aki hozzám tartozott valahogy, és egy férfi, aki időben előtte fűzött engem valahogy mentegetőzve,
meg egy másik férfi, aki láthatóan pszichésen beteg volt, és valahogy ő volt nekem a fontos...
őrület lobogott a szemeiben,
gyötrődött, nyüszített és nevetett, mint a filmekben az őrültek,
állandóan mozgásban volt, lassan, mint egy támadásra készülő vadállat.
mégsem félt egyikőnk sem tőle,  féltettük.
az üvegfalon túl egy család volt, csecsemővel, meg hazafelé tartó szülőkkel...
féltem, hogy valahogy átnyúl az üvegen és bántani fogja a babát...
aztán elfordult, és mintha óvodában lettünk volna,
felkapott egy csomó ceruzát, hogy mindegy is, bármivel képes lenne ártani magának,
másoknak, mert ebben semmi és senki nem tudja már megakadályozni...
aztán hagyta hogy elvegyük tőle a gyilokcerkákat, mint aki tudja, hogy veszített.
majd szorosan oda lépett hozzám és suttogott érthető és érthetetlen szavakat, a lényege az volt,
hogy valamikor bántott engem, fizikailag-lelkileg, és tudja ezt, de nem bánja...
és tudja, hogy tudom, hogy mennie kell,
mert egyre kiszámíthatatlanabb,
de nekem ez fájt, hogy menni akar, sírtam álmomban... és az őrülete poklán túl, valahol szerettem őt...
és a kinyújtott kezébe adtam a kulcs csomómat...
majd felpattant egy magas hűtő tetejére,
és célba vette a kulcsommal a konnektort...
és valahogy tudtam, hogy veszítek és fájt...
itt vért véget a kép.

a veszteség érzése sosem jó,
erre ébredni még inkább meggyötri az ember lányát, ha judit.

ez az egész egyébként azért furcsa, mert lefekvéskor, valahogy az egyik mondatodon méláztam, hogy skóciába kéne menni, eidinboróba vagy hova :)
és ott élni...
vezetni vagy tulajdonosa lenni egy étkezős kocsmának...
ahol csak magyar kajákat, magyar piákat szolgálnánk ki,
magyar zenékkel...jah épp azon méláztam elalváskor, hogy mennyiféle magyar páleszt lehetne
a hagyományos whiskys polc helyett felsorakoztatni a pub-ban :)
hogy ebből mikor és hol fordult a történet az őrület felé, nem tudom...


a bátyám állítólag bulgáriában dolgozik. a mami ezt mesélte a telefonban :)


barna babám...
amikor a hátadon cipeled 3 gyerek sorsát, és pluszban egy csomó, kölcsönt, rezsi számlát, akkor
nem mersz új állásba menni, mert a bizonytalannal szemben a biztos kevés, még mindig élhetőbb és biztonságosabb mezőnek látszik... :)
ha nem ezt a világot élnénk, ahol a munkanélküliség kézzel fogható veszedelem,
vagy, ha lett volna mellettem egy társ, aki velem együtt cipeli a terheket, biztos másképp alakult volna az én munkajövőm-jelenem is.
nyuszi vagyok. mindig is nyuszi voltam.
álmodozom, de amíg az álmaimat egy erős valaki nem kezdi megvalósítani,
vagy nem kényszerít, győzköd... stb, én ugyan mozdulni sem merek
a kényelmes kis önsajnálatból és álmaimból...
egyedül hasznavehetetlen vagyok.
mindig is erős, hajlamos uralma alá hajtani típusú embereket választottam barátnak, társnak :)
aki képes volt belesodorni juditot a történésekbe :)
lehet, hogy az ötletgazda, vagy a felbújtó én voltam,
de a kezdő löketet és a megvalósítást mindig a másikra hagytam :)
tudom, hogy másképp jobb lett volna dönteni, élni...
de ezen már nem lehet változtatni. a múlt elmúlt...
:)

távtea?

Megosztás a facebookon