2013.02.19

olyan furát álmodtam hajnalban.
egy egyik oldalon üvegfalú teremben-rendelőben? álltam.
volt mellettem egy másik nő, aki hozzám tartozott valahogy, és egy férfi, aki időben előtte fűzött engem valahogy mentegetőzve,
meg egy másik férfi, aki láthatóan pszichésen beteg volt, és valahogy ő volt nekem a fontos...
őrület lobogott a szemeiben,
gyötrődött, nyüszített és nevetett, mint a filmekben az őrültek,
állandóan mozgásban volt, lassan, mint egy támadásra készülő vadállat.
mégsem félt egyikőnk sem tőle,  féltettük.
az üvegfalon túl egy család volt, csecsemővel, meg hazafelé tartó szülőkkel...
féltem, hogy valahogy átnyúl az üvegen és bántani fogja a babát...
aztán elfordult, és mintha óvodában lettünk volna,
felkapott egy csomó ceruzát, hogy mindegy is, bármivel képes lenne ártani magának,
másoknak, mert ebben semmi és senki nem tudja már megakadályozni...
aztán hagyta hogy elvegyük tőle a gyilokcerkákat, mint aki tudja, hogy veszített.
majd szorosan oda lépett hozzám és suttogott érthető és érthetetlen szavakat, a lényege az volt,
hogy valamikor bántott engem, fizikailag-lelkileg, és tudja ezt, de nem bánja...
és tudja, hogy tudom, hogy mennie kell,
mert egyre kiszámíthatatlanabb,
de nekem ez fájt, hogy menni akar, sírtam álmomban... és az őrülete poklán túl, valahol szerettem őt...
és a kinyújtott kezébe adtam a kulcs csomómat...
majd felpattant egy magas hűtő tetejére,
és célba vette a kulcsommal a konnektort...
és valahogy tudtam, hogy veszítek és fájt...
itt vért véget a kép.

a veszteség érzése sosem jó,
erre ébredni még inkább meggyötri az ember lányát, ha judit.

ez az egész egyébként azért furcsa, mert lefekvéskor, valahogy az egyik mondatodon méláztam, hogy skóciába kéne menni, eidinboróba vagy hova :)
és ott élni...
vezetni vagy tulajdonosa lenni egy étkezős kocsmának...
ahol csak magyar kajákat, magyar piákat szolgálnánk ki,
magyar zenékkel...jah épp azon méláztam elalváskor, hogy mennyiféle magyar páleszt lehetne
a hagyományos whiskys polc helyett felsorakoztatni a pub-ban :)
hogy ebből mikor és hol fordult a történet az őrület felé, nem tudom...


a bátyám állítólag bulgáriában dolgozik. a mami ezt mesélte a telefonban :)


barna babám...
amikor a hátadon cipeled 3 gyerek sorsát, és pluszban egy csomó, kölcsönt, rezsi számlát, akkor
nem mersz új állásba menni, mert a bizonytalannal szemben a biztos kevés, még mindig élhetőbb és biztonságosabb mezőnek látszik... :)
ha nem ezt a világot élnénk, ahol a munkanélküliség kézzel fogható veszedelem,
vagy, ha lett volna mellettem egy társ, aki velem együtt cipeli a terheket, biztos másképp alakult volna az én munkajövőm-jelenem is.
nyuszi vagyok. mindig is nyuszi voltam.
álmodozom, de amíg az álmaimat egy erős valaki nem kezdi megvalósítani,
vagy nem kényszerít, győzköd... stb, én ugyan mozdulni sem merek
a kényelmes kis önsajnálatból és álmaimból...
egyedül hasznavehetetlen vagyok.
mindig is erős, hajlamos uralma alá hajtani típusú embereket választottam barátnak, társnak :)
aki képes volt belesodorni juditot a történésekbe :)
lehet, hogy az ötletgazda, vagy a felbújtó én voltam,
de a kezdő löketet és a megvalósítást mindig a másikra hagytam :)
tudom, hogy másképp jobb lett volna dönteni, élni...
de ezen már nem lehet változtatni. a múlt elmúlt...
:)

távtea?

Megosztás a facebookon

2013.02.11.

öcséddel arról beszélgettünk, milyen volt, amikor még kicsik voltatok...
aztán arról is, hogy milyen lesz majd, mikor már mindhármótoknak gyerekeitek lesznek, és nagy logisztikai szervezés után, összegyűltök nálam, a maminál, több napra a világ fura helyeiről...
hajnali háromig ezen rötyögtünk, poémáztunk  szombat este,
hogy mennyi ember, gyerek, állat fog itt láb alatt lenni, hangoskodni, beszélgetni... tömegszállás feelinggel,
hány nyelven fogtok beszélni,
hogy mint egy filmben, a pasik majd elvonulnak pecázásnak álcázott sörözésre,
az unokák meg rosszalkodni fognak...
én meg sok kis szenyó gyerekkori emlékkel fogom őket szórakoztatni az apjuk/anyjuk kárára :)
oh, szép volt...
:)
marci visított, hogy úgy fognak hívni az unokáim, hogy juci mammaaaa,
én meg lelöktem miatta az ágyról... :)
aztán mondtam, hogy legalább mami legyek... az kedvesebb :)

Megosztás a facebookon

2013.02.02.

A szélmalmok minden országban az óra járásával ellentétes irányban forognak, kivéve Írországban.
:) be jó lenne szélmalom utazást tartani és saját szemmel meggyőződni, hogy tényleg így van-é!

esik. kurvára esik az eső...
fúj hozzá a szél. uuuútálom.

megöl ez a szürkeség...

gondoltam, csinálok csipke lámpabúrát, de kiderült, hogy teca az összes régi csipkét kidobta anno. tudjátok, olyan kis horgolt, kistányér méretű csipkék, amiket régen a fotelek fejtámlájára raktak dísznek a dédijeitek... volt aki ronda matyóhímzésest, volt aki kézzel horgoltat..
:( pedig már úgy beleéltem magam, hogy ilyen kis romantikus dolgokat fogok gyártani... mint a csipkéből lámpa búra...
végül találtam egy horgolt csipke kesztyűt. felhúztam, hogy hú de klassz. aztán persze nem akart lejönni... itt rohangáltam trottyos mackónadrágban és csipke kesztyűben... mint valami meghasonlott némber.. aztán kezdtem bepánikolni, hogy akkor ebben kell majd dolgozni menni másnap... meg lerágjam-e, vagy levágjam... végül leszuszakoltam a kezeimről... és elraktam, mint egyetlen emlékem a nagyanyámtól...

teca mesélte, hogy amikor a bentlakásos pesti iskolába járt az 1920-as 30-as években, akkor telente mindig mentek korcsolyázni és imádta.. a rakott szoknyája, csak úgy pörgött körülötte, ahogy piruettezett :) 
jaj, olyan jó lenne, ha az idős embereknek lenne egy kivetítője, amin megnézhetnénk az ilyen pillanataikat. el sem tudom őt képzelni gyereknek... hisz akkor még fényképek is alig készültek az emberek életében. mennyire könnyebb lesz nektek visszaemlékezni a sok fénykép miatt!

esik az eső :(
kimentem az előbb, mert jött a jacsó rudi apja a szerszámaiért, mert még akkor kölcsön adta őket, amikor a könyveiteket csináltam... na szóval, dudált, kimentem, a dög kutya meg csak erre várt, mellém futott, aztán megrázta magát. most csurom víz és sár a ruhám! a mocsodék... aztán vigyorgott egyet és bemenekült előlem az előtérbe, hogy neki ennyi eső bőven elég.
tegnap tartottam neki koplalós napot. este kajaidőben kimentem  a házból, kezemben egy kifli. azt a zsezsegő kutya szájába nyomtam...
le kellett volna filmezni, ahogy meglepődött: ennyi? nagyon beszédes volt a pofája :)
hehe

jah...
reggel, álmosan, kómásan zombiztam itthon, kávé előtt... gondoltam legyen fény és lőn fény... (kis teremtős feeling)
kb egy másodpercig. aztán kicsúszott a kezemből a nagyszoba redőnyének a kötele és lezúdúlt az egész... gondolom rám sértődött vagy mi, mert azóta nem mozdítható... :(
baszki! nem elég, hogy alig van lámpa ami működik, még a redőnyök is mennek tönkre...

oszt ennyi.
szombat van, délelőtt és nagyon szürke és sötét minden. bezzeg tegnap de. sütött a nap, tavasz volt és csicsogtak a madarak... 
sosem lesz igazi tavasz...
pedig a nárciszok már kidugták a fejüket a földből...

puszi
anya

Megosztás a facebookon